06-96/200-012 | 06-30/836-2622 axter@axter.hu

Sopron

Sopron délen a Soproni-hegység, északon a Balfi-dombság által határolt Ikva völgyébe települt. Az Ikva szélesen elterülő völgye a kapu szerepét töltötte be a Kisalföld és a Bécsi-medence találkozópontján, ez szinte magától életre hívta itt a várost, ahol ma minden korszak emlékeivel találkozhatunk.

Sopron
Fertőd

Fertőd

Fertőd (Eszterháza) települést Esterházy Miklós alapította. Tervei alapján kezdődött meg az évtizedekkel korábban épített vadászkastély főúri pompával való átépítése, aminek eredményeként létrejött Magyarország egyik legszebb kastély együttese, melynek fekvése és parkja a Versailles-i kastélyt, épületei pedig a Schönbrunni –kastélyt idézik

Győr

A város három folyó, a Rába, a Rábca és Duna,találkozásánál fekszik. Ennek köszönhetően már a római korban a provinciát védő castrum (vár) állt itt. Évszázadok óta erre vezetett a szárazföldi út is Budáról Bécsbe

Győr
Kőszeg

Kőszeg

A város történelmének legnevesebb eseménye az 1532-es ostrom, melynek során Jurisics Miklós várkapitány vezetésével a viszonylag kevés várvédő visszaverte a Bécs ellen vonuló, túlerőben lévő török sereget. Az ostrom emlékére Kőszegen nemcsak délben, hanem délelőtt 11 órakor is meghúzzák a harangokat.

Bécs – Ausztria

A Schönbrunni-kastély a császári család nyári rezidenciája volt, melynek 1441 helyiségéből 45 látogatható. Hatalmas parkjában kellemes sétát tehetünk. A Prater vidámparkja 250 attrakciót kínál a szórakozni vágyóknak. A történelmi belváros számos nevezetességgel és látnivalóval várja az érdeklődőket.

Bécs - Ausztria
kismaraton

Kismarton – (Ausztria)

A város Burgerland tartomány fővárosa. Jelképe az Esterházy család klasszicista stílusú kastélya. Haydn-terme egész évben koncertek színhelye. Termei magyar nyelvű, interaktív tárlatvezetés mellet látogathatóak. A kastély parkja csodálatos növényvilág otthona.